Jelenlegi hely

HOGYAN KELETKEZETT A FőSZEG?

Valamikor réges-régen, amikor Kisbér még grófi birtok volt, földesura gyönyörű kastélyát csak főúri bálokra, vadászatokra használta. Ilyenkor a kastély dísztermei zsúfolásig megteltek elegáns urakkal, előkelő dámákkal, akik reggelig ropták a táncot. Szórakoztatásukról kitűnő zenekar gondoskodott.                                                  

                                                                                                       

Főszeg, ma  Kossuth L. utca 1900-ban.

 

            Egyik őszi nagyvadászat alkalmával, amikor a hangulat már a tetőfokára hágott, a gróf elhatározta, tűzijátékot rendez vendégei tiszteletére. Rögvest kiadta a parancsot hajdúinak, hogy a kastéllyal szemben lévő jobbágyházakat gyújtsák fel. A parancsot követően hamarosan óriási lángnyelvek csaptak fel az ég felé. Lett nagy riadalom, a pórnép egy szál ingben próbálta szegényes vagyonkáját menteni. Az úri közönség a kastély ablakából nagy tetszéssel, szórakozva figyelte az eseményeket.

 

            A gróf azonban jószívű ember volt, s meg is bánta cselekedetét, ezért másnap kiadta a tiszttartónak, hogy a kárt szenvedett jobbágyoknak a győri út mellett mérjenek ki új telkeket és a felépülő házaikhoz ingyen biztosítson építési anyagot. Így épült fel egy új utca, amelyet a lakosság „Főszeg”-nek (ma Kossuth Lajos utca) nevezett el. A régi falurész, az „Aszeg” lakói irigykedve mesélték a főszegiek szerencséjét. Kisbéren azóta is a Főszegen laknak a módosabb gazdák.

 A gróf ezután a leégett porták helyén gyönyörű angolkertet építtetett, amelyet a messze földről érkezett vendégek azóta is csodálnak.2

 

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer