Jelenlegi hely

Építkezések, a putri lakásoktól a téglaépületekig.

Építkezések, a putri lakásoktól a téglaépületekig.

 

A török hódoltság másfél évszázada alatt Kisbér és Vidéke lakosságának rengeteg szenvedés és megpróbáltatás jutott osztályrészül. A háborúk alatt török, német, olasz, vallon, magyar katonák dúlták e vidéket. A portyázó csapatok elől az itt élők a Bakony erdőrengetegeibe menekültek, s a veszély elmúltával visszatérve újra építették hajlékaikat. A bizonytalan életviszonyok miatt, a lakosság földbevájt putri lakásokban lakott, amelynek tetejét gyeptéglával fedték be. A putrikat nem kellett fűteni, mert a föld melegen tartotta és az ellenségnek sem tűnt fel. Csép birtokosa, Pázmándy Gergely Komárom vármegyéhez intézett levelében írja: „…ezen gunyhókban lakó szegény emberekre a Tekintetes vármegye tizenharmadfél porciót vetett ki”. A putri építkezés szokása ezen a vidéken még sokáig megmaradt. Ászáron 1739-ben még ilyen földházakban éltek. Császár község 1742. évi szerződésében említik, hogy az új telepesek közül többen a kétévi szolgáltatás mentességet nem használták fel házépítésre és még mindig földbevájt putrikban laknak.

 

Kisbéren a török háborúk után, 1727-ben az urasági épületek és a házak már sövényfalból készültek. Károly Lőrinc a győri papnevelő intézet igazgatója felmérése szerint Kisbéren: „A major sövényfalból készült”. A szeminárium igazgató számára egy szoba, a lovak részére istálló és a szarvasmarháknak külön épület állt rendelkezésre. Az 1742. évi püspöki egyházlátogatási jegyzőkönyvben a templomról feljegyezték, hogy az épület sövényfalból és fából készült.

 

 Kisbéren és Vidékén az előkamrás parasztházak is sövényfalból  készültek.

E háztípus elkészítése nagyon egyszerűmódon történt, különösebb szakértelmet nem igényelt. A ház hosszának megfelelően két ágasfát ástak le, amelyre a szelemen gerendát fektették. Ez után a fal síkjában a tetőgerendák tartásához újabb falmagasságú gerendákat ástak le, ezek közé karókat vertek, majd a karóközöket veszővel fonták be, úgy, hogy az ajtónak, ablaknak nyílást hagytak. A sövényfalat polyvával kevert agyaggal két oldalról betapasztották, majd a kiszáradás után újabb agyagréteggel elsimították. Száradás után a fal síkjában felrakták a koszorúgerendákat, majd erre felállították a szarufákat. A szarufákra léceket szegeztek s erre szalmát szórtak, amelyet hosszú faszögekkel rögzítettek. Az ablaknyílásra disznóhólyagot feszítettek, hogy a kellő világosságot biztosítsák. A házhoz egy lakószoba tartozott, itt helyezték el a kemencét, amelyből a füst az ajtótetején vágott nyíláson távozott. A lakószoba mögött a zsellérszobát alakították ki. Az élelmiszertároló kamra a ház előtt volt, amely a ház homlokzati részét félig elfoglalta. Ezt az építési megoldást azért alkalmazták, hogy a család megélhetését biztosító élelmiszertároló kamra szem előtt, biztonságban legyen. Az 1768-ban készített belterületi térképen, Kisbéren még két ilyen ház, öreg Böröczki Fernc (8 sz.)és Petőcz Istvván (11 sz.) házának alaprajza látható. Ezek az épületek az utca elején felépült első lakóházak, amelyek közvetlen a török háborúk után épültek. Etén 1961-ben a Fő utcán még állt a Csaplár  ház. A házhoz az istálló, az ólak, a takarmánycsűr a konyhakert ill. a gyümölcsöskert tartozott.

Egy 1831-ben készült „etei böcsü” leltárból megismerhetjük milyen volt a jobbágyok gazdasága a 19. század elején.

„Néhai Ketskés Sándor halála után maradott javak összeírása és bötsü levele:

Egy szoba, konyha és kamra sövényfalra és kéményre, igen avitt supptetős egy fedél alatt 180 Ft

Egy rozzant szekér szin sövényfalra 6 Ft

Hét darab marhának való istálló sövényfalra 25 Ft

Két lónak való istálló sövényfalra 10 Ft

Egy négy öl hosszúságú rozzant juhakol sövényfalra 15 Ft

Egy rossz kettős disznóól sövényfalra 8 Ft

Egy rossz hidas 3Ft

Egy másik még rosszabb hidas 2 Ft”

Kisbéren még a 19. század végén is álltak sövényfalból épült házak.

 

A 18. század végén nálunk is kezdenek tért hódítani a földből tömött ún. vertfalu házak. Mivel azonban itt 20-30 cm. lősz talaj után már sárgaagyag réteg következik, ezért földházakat, „gödörházakat” építettek.

Az építés technikája nem ismeretes honnan került hozzánk. Először az épület alapjának megfelelően körbe 1-2 m. szélességben  40-50 cm. mély, árkot ástak. A kitermelt földet az épület belső részén kupacolták fel. A kiásott árok külső falánál a fal szélességének megfelelően újabb 20-30 cm. mély, 50-60 cm. széles alapot ástak, amelyet agyaggal kevert földdel ledöngöltek. Ez után a belső falnál deszkából körbe zsaluzást építettek, amelyet pelyvával kevert agyagos földdel döngöltek le. A föld felszínét elérve kívül-belül zsaluzást készítettek, úgy hogy az ajtónak, ablaknak nyílásokat hagytak, és a földel való döngölés műveletét mindaddig ismételték, amíg a kívánt falmagasságot el nem érték Az épület belsejében lévő földet fokozatosan használták fel. Egy 40 cm. mély gödör alapterülete kb. 5 méteres bel-méretű, 2,5 méter falmagasságú ház elkészítését tette lehetővé. A falakat kiszáradás után tapasztották és elsimították.

 

A talajvíz miatt a gödörlakásos építkezést nem minden esetben lehetett alkalmazni, ezért a 19.század elején már a talajfelszínre épült, hagyományos módon épített, vertfalu házak terjedtek el. Ezekhez a házakhoz szükséges agyagos földet a település szélén kijelölt „fődvíteli helek”-ről szállították a házakhoz. Kijelölt földvételi helyek voltak a Magyar utca végén lévő cigánygödör, a Zsidó temető mellett és a Békavárban / ma piactér /. A gödröket az 1970-es években szeméttel töltötték fel.

Az agyagos földet az udvarban a puszta talajon, vízzel megöntözve keverték össze apró- szalmával. A szalmát a kazalból, kiegyenesített kaszával sarabolták le. A szalma ugyanis jobban összetartotta a falazatot, mint a pelyva. Ez után a sarat többször kapával átkapálták, és mezítláb dagasztották, vagy lovakkal tapostatták.

Az épület alapjának kijelölése után, 20-30 cm. mélységben, 50-60 cm szélességben alapot ástak és a kitermelt földet, visszadöngölték az alapárokba. Az ajtó és az ablakhely kijelölése után, a ház alapvonalának megfelelően, függőlegesen cölöpöket vertek le és a 80-100 cm. magas  deszkazsaluzatot e közé fektették. Ez után a külső és belső zsaluzatot 1 méterenként dróttal kötözték össze. A megdolgozott agyagos földet villával rakták fel a zsaluzat közé és sulykoló fával döngölték le. Néhány napi üllepedés, szikkadás után a zsaluzatot feljebb húzták és a műveletet mindaddig ismételték, amíg a kívánt belmagasságot el nem érték A külső és belső elválasztó falazatot egyszerre készítették el. 

A vertfalu házaknál a falazat elkészítése után a ház elején és végén egy-egy ágas gerendát ástak le, erre fektették a szelemen gerendát, majd felrakták a mester-és sárgerendákat. Ezekre keresztgerendákat fektettek, amelyekre a szarufákat állították fel. A keresztgerendák az udvar felől 60-80 cm-re kinyúltak, ereszt képezve. A keresztgerendák közét bedeszkázták úgy, hogy a két egymás mellett fekvő, néhány centimétert fedje egymást. A deszka födémet a padlás felől 5 cm. vastag pelyvás agyaggal tapasztották be. A szarufákat kereszt irányban belécezték. A homlokzat, függőlegesen egymás mellé szegelt deszkákból készült, amelyen kör, szív, tulipán alakú szelőző nyílást vágtak. Később a deszka homlokzatot felváltotta a vályogtégla. A belécezett tetőt zsuppal fedték be. A zsuppnak való rozskévéket csépléskor nem bontották szét, hanem oldatlan állapotban a kalászos részét deszka asztalhoz verték, kicsépelték. Télen a cséplést megismételték és a zsuppot alaposan kirázták. Két kévéből kötöttek egy zsuppkévét, amelyet kalászával felfelé a lécekre fektettek és félméterenként dróttal lekötöttek. Utána újabb sor következett. Amikor teljesen elkészült a befedés, a zsuppot léccel csaptatták le. Kisbéren

az utolsó zsuppfedeles házak 1945 márciusában, a háborús ostrom alatt semmisültek meg. Ászáron ,Bakonybánkon, Bársonyoson, Vérteskethelyen az 1960-as években még fél utcasoron álltak vertfalu zsuppfedeles házak.

Ezekbe a házakba már konyha is került. Ide nyílt a lakószoba és az élelmiszer tároló kamra. A konyha kijárata az udvarra nyílt. Itt dupla ajtók voltak. A külső ajtó két részből állt, alsó és felső részét külön-külön lehetett nyitni. Nyáron a felső részét kinyitották, az alsó részét behajtva tartották, hogy a baromfiak ne tudjanak a házba bemenni. A konyhának és a kamrának az ajtó mellett egy-egy, a szobának az utca felöli homlokzaton egy, a saroktól nem messze az udvar felé szintén egy ablaka volt. A falban hagytak egy vakablakot is ahol a világító mécsest helyezték el. Ezzel az elrendezéssel a szobában elég falfelület maradt, ami mellé rakodni lehetett. A konyha hátsó része felett volt a szabadkémény, amely alá tűzpadot építettek. A tűzpad fölé vaskampó nyúlt, ezen függött a főzőedény. A kenyeret kemencében sütötték, amely télen a lakószoba fűtésére is szolgált. Nagysága aszerint változott, hogy mennyi kenyeret akartak benne sütni. A kemencét szögletes formára építették oldalain padkával, és az ajtaja a konyhába nyílt. Nyáron a sütést a tűzpadon oldották meg úgy, hogy a parazsat szétkotorták s a tepsibe helyezett étel fölé egy másik tepsit borítottak, majd parázzsal betakarták.

A húst szabad kéményben füstölték. A szabad kéményt boltívesen, a mestergerendára, a szoba-, kamra-, és a hátsó falra építették vályogból.

 

Később a ház hátsó szobával bővült és a kamra az udvarról külön bejáratot kapott. Az első szoba tisztaszoba lett, amit nem fűtöttek. Ezt csak ünnepi alkalmakkor ,vagy  vendégek érkezésekor használták. A kemence a konyharészbe került. Nyílása az ajtó felé nézett, amelyet vasajtóval zártak el. A tűzpadot, rakott tűzhely váltotta fel. A tűzhelynek lépcsőzetesen két része volt. Elülső részének ajtaja a bejárat felé nézett. Tetején kettő darab öntöttvas főzőlap, „platni” volt. Ezen főtt az étel. A tűztérből a hamu, rostélyon keresztül, a hamus lyukba hullott le. A főzőlap mögött kiemelkedve a sütő,” rendli” helyezkedett el. A tűzhely és a hátsó fal által alkotott sarokrészen volt a katlan. A tűzhely és katlan vályogtéglából, vagy égetett téglából készült, amelyet a jobbmóduak szemes csempével burkoltak be. A család a hátsó szobában lakott, amelyet „banyakályhával” fűtöttek. A kályhát szemes csempével burkoltak, ami a meleg megtartását és kisugárzását növelte. Ezeket a csempéket a kisbéri fazekasoktól vásárolták.

A ház helységeit pelyvával kevert sárga agyaggal 5-10 cm. vastagságban döngöltek le, majd híg agyagiszappal ronggyal elsimítottak. A kikopott részeket tapasztással pótolták.

A ház falainak teljes felületét fehér színűre meszelték.

 

A 19. század végén a Széchenyi, ésa Kossuth Lajos utcában a módosabb gazdák egyvonalú, tornácos téglaházakat építettek Az építéshez szükséges téglát a ménesbirtok kisbéri téglagyárából / fordított KB jelű/, vagy Hérics Márton ászári téglagyárából /HM később RG jelű/vásárolták. A kötőanyaghoz szükséges égetett meszet, a dudari mészégető vándor árusoktól szerezték be..

Ezek a házak már minden esetben alapozással, fundamentummal készültek. Kezdetben az alapozáshoz is téglát használtak. A betonalap készítése csak az 1920-as években kezd elterjedni. Az alapozás mélysége 50-60 cm., szélessége 40 cm.volt. A tégla kötéséhez vörös föld és oltott mészből készült habarcsot használtak.

A falazat általában téglából készült. Tégla és vályogból épített kevert falat csak néhány esetben alkalmaztak. Kötőanyagként az alapozásnál már említett vörös föld-mészhabarcsot használták. A falazat magassága kezdetben 2,5-2,7 m., később hatósági előírásra 3 m.-re változott. A vakolásra is vörös föld-mészhabarcsot használtak. Vörös föld alkalmazását azért kedvelték, mert kevés oltott mész hozzáadásával megfelelő „kövér” habarcsot kaptak. Ez azonban a külső vakolásnál nem volt kellően időtálló, ezért kívülre később már csak homok és oltott mész keverékből készült habarcsot alkalmaztak. A falazatot kívül-belül fehérre meszelték, csak kívül a fal alját –az alapföld feletti részének magasságában- fekete vagy sötétszürke színnel hangsúlyozták. A színes fal alkalmazása csak az első világháború után terjedt el.

A házak tetőszerkezete nyeregtetős, szarufás megoldású volt. A szarufákat a keresztgerendával, csapolással kapcsolták össze és a csapot faszeggel, rögzítették. A szarufákat felső harmadban kötéssel, „kakasülővel” kötötték össze. Ezeknél a házaknál már elmaradt a mester és a sárgerenda alkalmazása. A keresztgerendákat közvetlen a falazatra fektették. A szarufákat a padlás felőli oldalon átlósan keresztlécekkel rögzítették az elmozdulástól, majd a tetőt belécezték. A tető fedésére a 19. század végén hódfarkú (apatini) cserepet használtak, amelyet később a hornyolt cserép alkalmazása váltott fel. Cserepet a kisbéri téglagyárból vásárolták.

Kezdetben a födémet a padlás felől egy oldalon gyalult deszkával fedték be úgy, hogy az egymás melletti deszkák néhány centimétert fedjék egymást / boruló deszkafödém/, majd a padlást agyagos földdel sározták le. A mennyezet befedésére szolgáló stukatór csak az első világháború után jelenik meg.

A házak homlokzata egybe esett az oromzat síkjával. A később épített, csonkakontyos megoldásnál, a homlokzati sík az oromzati sík mögött helyezkedik el. A homlokzatot egyszerű sima, vagy klasszicista ornamentikával díszítették.

A házak alaprajza megmaradt négyosztatunak /szoba + konyha + szoba + kamra/, de legtöbb esetben megtoldották nyári konyhával és oldaltornáccal is. A tornác, tetőszerkezetét úgy alakították ki, hogy a keresztgerendákat meghosszabbították és ezt a részt a szarufákhoz „kölök szalufával” kötötték össze. Ezáltal a tornác tetősíkja laposabb volt, mint a tetőé. A tornác szélét oszlopok tartották. Az oszlopok zöme négyszögletes átmetszetű téglaoszlop. A tornácok nyitott és mellvédes megoldással készültek.

A padlózat a család anyagi helyzetének megfelelően többféle változatban készült. Leggyakoribb megoldás: a tisztaszoba hajópadlós, a konyha négyszögletes tégla járólappal lerakott, a hátsószoba-, kamra döngölt agyagos föld.

A fűtőberendezések is változtak. Már mindenütt zárt rendszerű tüzelőberendezést és falazott kéményeket találunk. A helységeknek külön fűtése és kémény nyílása volt. A szobák fűtésére vaskályhát használtak. Ezeket a boltban vették. A konyhából a kemence kikerült az udvarba ill. egyáltalán nem építettek kemencét, hanem a háznál dagasztott kenyeret sütőmesternél süttették. A konyhában, legtöbb esetben megmaradt a rakott tűzhely, de már kezd elterjedni a vásárolt csikótűzhely is. Az első világháború után megjelenik az asztali tűzhely divatja. Elterjedésében jelentős szerepe volt a Printz István műhelyében gyártott, csempével burkolt asztali tűzhelyeknek.

A házak világítására petróleumlámpát használtak. A villanyvilágítás csak 1930-tól az elektromos hálózat kiépítésével kezd elterjedni.

 

Kisbéren nagyon elterjedt, jellegzetes építési forma a hajlított alaprajzú lakóház. Az 1768-ban készült térképen a kereskedő háza már ilyen alaprajzzal készült. Ez az építkezési mód elsősorban a kereskedéssel, vagy kézműves mesterséggel foglalkozók körében terjedt el, de divatja már 1700-as évek végén a paraszt családoknál is kimutatható. Ugyanis városiasabb építési formának tartották, mint az egyvonalú házakat. Korai építési formára utal, hogy a Főszeg-és a Hatház utcában található gödörházak is  „L” alakú hajlított házas kivitelben épültek. A 19. század végén ezeknek a házaknak a lakórészét faoszlopos, tornácos házzá építették át, de az utcafronton lévő, szolgáltatást nyújtó, épületrész /bolt, cipész-, szabóműhely/ továbbra is megmaradt lesüllyesztett állapotban. Ezek közül három épület a legutóbbi időkig fennmaradt. A Széchenyi u. 5. sz. házat az új városháza építésekor 1988-ban bontották le. Az épület 50 cm. mélységben volt lesüllyesztve. Az utcafronton lévő bejárati ajtó felől három lépcsőfok vezetett le a helységekbe. A 20. század elején vegyes kereskedés, majd 1950-ig szabó műhely működött benne. Lebontásáig üresen állt, mert nagyobb esőzéskor a járdáról lezúduló csapadékvíz több esetben elöntötte a helységeket. Az épület falmagassága a földfelszínt felett 180 cm-t emelkedett ki. Tetőszerkezete: félágasos szelemenes faszerkezet volt, hódfarkú cseréppel befedve.

A Széchenyi u. 9. sz. épület utca felőli bolthelységében szintén három lépcsőfokon lehetett lemenni. Az udvar felőli hosszanti épületet a 20. század elején faoszlopos, tornácos házzá építették át. A lesüllyesztett bolthelység tetőszerkezetét vakpadlással magasították meg, így csatlakoztatták az új épületrészhez. A bolthelységet, amikor 2000-ben virágüzletté alakították át, padozatát feltöltötték. A főépület mögötti „kislakást”, amely a nagycsalád, fiatal házaspárjának szolgált lakhelyült, 1850 körül építették.

A Kossuth Lajos u.. 8.sz. épület utcafronton lévő lesüllyesztett bolthelységei ma is megvannak. Az udvarfelőli lakóépületet, az 1800-as évek végén faoszlopos tornácos házzá építették át. Hátsó részét később téglaoszlopos, tornácos épülettel toldották meg. A házat Müller Antal „helbeli sütőmester” az 1700-as évek végén vásárolta és benne 1953-ig pékség működött.

 A vasúti forgalom beindulása után a kereskedelmi bolti üzletközpont a Széchenyi utcába helyeződött át. Ekkor épültek azok az épületek, amik ma is meghatározzák a település fő utcájának, a Széchenyi utcának az arculatát. Az utca páros oldalán : posta, református iskola, Kuncsner-, Kálmán-, Antal-, Gulyás-, Wenczlik-; a páratlan oldalon Printz -, Kalmár-, Weisz-, Sweighardt-, féle házak.

 

A Széchenyi István-és a Kossuth Lajos utca egy-két kivételtől eltekintve ma is hajlított alaprajzú épületekből áll. A Széchenyi u. 20. század elején épült házainak homlokzata barokkos, klasszicizáló ornamentikájú. Ezek az épületek Gulyás Vendel kisbéri építőmester szaktudását dicsérik.

 

1930-tól a házak külső megjelenése nagyban megváltozott. Új technikák, új divatok érik el a települést. Egyre több villaszerű manzárd tetős ház épül és a cseréptetőt palafedés váltja fel. Korszerűbb falazati anyagok jelennek meg. Az épületek homlokzatának megváltozásával új arculatot nyernek a házak. Általánossá válik a kőporos vakolás, ezzel a házak színesednek. Új oromdíszek, szemöldökpárkányok jelennek meg, amit más színnel hangsúlyoznak A négyosztatu épületeket, villaszerű házak váltják fel. Az előszobáról külön nyílik a konyha, külön a nappali és a hálószoba. A tehetősebb családok fürdőszobás lakásokat építtetnek. A folyamat a második világháború után még jobban felgyorsult és tart a mai napig is.

 

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer